2012. augusztus 25.

2 év ♥


Augusztus 30-án lesz két éves a blog. Két éve, ezen dátum előtt megközelítőleg két héttel kezdtem el kézműveskedni azzal a kiemelt céllal, hogy már ne csak a saját magam és a családom részére alkossak, hanem másoknak is örömöt szerezhessek.
Annyi minden történt azóta! A személyes életemben, és az alkotásaim terén is. Érdemes végigpörgetni az oldalakat, én is mindig ledöbbenek a fotók láttán, hogy honnan is indultam, és hová juthattam el, és ez még közel sem a vég. Lassan megtalálom a stílusomat, a színeimet, gyakorlom a türelmet :) és tele vagyok kísérletező kedvvel.


Néhányotoknak biztosan eszébe jutott, hogy egy nagyszerű játékkal ünneplünk - nektek sajnos csalódást kell okoznom. Arra is gondoltam, hogy összehasonlító fotókat hozok (kezdeti bénaságok VS. mostanában készült alkotások, amelyekkel elégedett vagyok) - akik erre vágytak, buzdítanám őket arra, hogy pörgessék vissza a lapokat akár a kezdetekig!

Igazság szerint egy bejelentéssel tartozok: nagy változások folynak jelenleg az életemben, ami remélem, hogy a tündérilonkaságokra is kihatással lesz. Hogy mit jelent ez? Csupa jó dolgot. Mert változni, változtatni néha igenis jó.

2012. augusztus 23.

Személyes kedvenc


Csudás csomagot hozott nekem a postás.. Tecától érkezett, mert "csereüzletet bonyolítottunk le". :)
Arról volt szó, hogy egy virágos-keresztszemes naplót és csipkét fog nekem küldeni, és enyhén szólva is felülmúlta az elvárásaimat! A csomagról: Teca összes naplója nagyon-nagyon tetszik, és kaptam egy levendulapárnát is. L, mint Lonka, teljesen odavagyok:). Van még itt vintage csipke, FabTextiles szalagok, valamint termékkísérő címkék is!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM 

2012. augusztus 22.

2012. augusztus 17.

Minden álmom megvalósítható.


Papp Ádám nem csak fotózik szabadidejében, hanem 'grafikuskodik' is. Neki köszönhetem a 'logómat', valamint a blog és a facebook oldal design-ját egyaránt.
Most kitalálta, hogy legyenek különleges, személyére szabott füzeteink.
Ez lett az enyém, mert ilyennek szerettem volna.
A kedvenc pozitív mantrámmal:
MINDEN ÁLMOM MEGVALÓSÍTHATÓ.
Bevallom, most nem hiszek benne, mélypont van, de talán ha sokáig nézem ezt a csudás okkersárga színt a vidám pöttyökkel, meg elmormolom magamban ezt a mondatot, még valósággá is válhatnak azok az álmok. 

2012. augusztus 9.

Kókuszgolyó

Dekorációt kerestem ehhez a fotóhoz. Valamit, amiben jól mutat, ami feldobja, ami viszi a képet.
Hogy mi is ez?
Kókuszgolyó, vagy valami egészen más?


Elárulom: a levendula fürdőbomba legújabb formában, sok-sok illóolajjal, de levendulavirág nélkül és kisebb méretben, mint korábban. Imádnivaló őket készíteni, nagyon élvezem!

2012. augusztus 3.

Kívánságlista

Régen volt már kívánságlista, pedig szeretem virtuálisan összegyűjteni vágyakozásaim tárgyait. Egyrészt azért, mert álmodozni jó, másrészről utólag szeretem visszanézni, hogy mennyit változott az ízlésem. Nehéz időszak az életemben a mostani, úgyhogy kapcsoljuk ki a gondokat, hétvége van, napfényes :)

Mindenkinek szívből ajánlom Eszter csudás portékáit. Korábban írtam is róla, hogy miket próbáltam ki tőle, rózsás és epres szappant, és céklás-citrusos arcpakolást. Most erre a rózsás arcpakolásra fáj a fogam!



Nagyon tetszenek Ledanna szépségei, és ez a kitűző annyira én vagyok, hogy jajj. Gondolom nem kell megmagyaráznom. :)


Rábukkantam egy újabb vintage ihletésű boltra, a LalaMagic-ra, ezt a ruhát mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül elfogadnám!


Már csak egy hónap van a nyárból, használjátok ki! Csudásak az esti séták a langymeleg időben, a gyümölcssaláta sárgadinnyével, szőlővel, szederrel, az amerikai csokis sütis fagyi, és a virágos-csipkés lenge nyári ruhák. Élménygazdag augusztust kívánok! 


2012. augusztus 1.

Levendulában a fürdés


Régi álmom természetes kozmetikumokat készíteni. Hosszú ideje olvasgatok recepteket, tanácsokat, és gyűjtöm a hozzávalókat. Az első kísérletem nagyon jól sikerült, extra levendulás-shea vajas fürdőbombát készítettem. Kettő volt, a másikat egy stresszes nap estéjén használtam fel, és megvallom, imádtam. A fárasztó és nyűgös nap után megteltem élettel, a bőröm pedig nagyon puha lett. Alig várom, hogy legyen egy kis időm, és gyárthassam a következő adagot :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...